Az ingatlan adásvételi szerződések mellett Irodánk természetesen foglalkozik egy másik alapvető szerződésfajtával, az ajándékozási szerződéssel. Az ajándékozási szerződés lehetőséget biztosít az ajándékozó számára, hogy egy nagyobb értékű ajándékot saját vagyona terhére, ingyenesen juttasson a megajándékozott számára. Az előzőekben említett ajándék tárgya lehet ingatlan, ingó dolog, melynek értéke meghaladja a 150.000,-Ft-ot, illetőleg vagyoni értékű jog. Ilyen a szokásosnál nagyobb értékű ajándékozás esetében mind az ajándékozó mind pedig a megajándékozott számára érdemes az ajándékozási szerződés megkötése, amely biztosítja, hogy az ajándékozás az ajándékozó szándéka szerint történjen, és mindkét fél számára tiszta jogi körülményt teremtsen.
Azon túl, hogy a megajándékozottnak az ajándékot el kell fogadnia, az ajándék értékét is rögzíteni kell a szerződésben. A későbbi esetleges vitás kérdések rendezés érdekében az ajándékozási szerződésben ki lehet térni arra is, hogy az ajándékozó milyen reményekkel juttatja az ajándékot a megajándékozott számára, illetve, hogy a megajándékozott mire figyelemmel, kapta a szokásosnál nagyobb mértékű ajándékot. A fentiekre figyelemmel természetesen hozzá értő ügyvéd közreműködésével egyszerűbben rendezhető az a kellemetlen jogi helyzet is, ha az ajándékozó nem tudja teljesíteni a szerződésben foglaltakat, vagy épp az ajándékot követelné vissza.
Az ingatlan adásvételi szerződésekhez hasonlóan, ingatlan ajándékozása esetén is írásba kell foglalni a szerződést, a tulajdonjog változás csak akkor jegyezhető be az ingatlan nyilvántartásba, és a szerződés akkor érvényes, ha az ajándékozásról készült dokumentumot ügyvéd szerkesztette és jegyezte ellen.
Jó, ha tisztában vagyunk azonban azzal, hogy ugyan az ajándék ingyenes vagyoni juttatást jelent, sok esetben még sincs ingyen. Az ajándékozási illeték általános mértéke – ha az illetéktörvény másként nem rendelkezik 18%, míg lakástulajdon és a lakástulajdonhoz kapcsolódó vagyoni értékű jog ajándékozása esetén az ajándékozási illetékének a mértéke 9%. Természetesen vannak kivételek, amikor nem kell megfizetni a vagyont szerzőnek az illetéket, ilyen például egyenesági rokonok közötti ajándékozás, ami ingyenes.
Tapasztalataink szerint az ajándékozási szerződés látszólag egy egyszerű szerződés, de vannak buktatói, amik leginkább a jövőben derülnek ki. Ha ezek le vannak előre tisztázva, akkor nagyon sok pénzt és fejfájást is meg lehet spórolni.
Fontos, hogy az ilyen szerződések előtt olyan szakemberrel egyeztessen, aki ténylegesen felméri az ügy körülményeit és pontos tájékoztatást ad az Önök részére.
Irodának heti szinten ír ajándékozási szerződéseket. Forduljon hozzánk bizalommal!
A jelen írás nem tekinthető ügyvédi állásfoglalásnak vagy jogi tanácsadásnak. Minden ügy más, ezért azokat egyedileg kell megvizsgálni. Továbbá figyelemmel kell lenni az esetleges jogszabályváltozásokra is, ami a cikk írása óta változhatott. Ezen cikkek célja az emberek figyelemfelhívása jogszabályi előírásokra és bizonyos szintű tájékoztatása az adott téma kapcsán. Konkrét kérdések kapcsán kérem vegyék fel velünk a személyes kapcsolatot.